Virslis spagetti

Ez a recept is párom anyukájától származik, és csak úgy mint a többi, ez is isteni. Évekig csak áradozott róla Peti, de valahogy sosem jött össze, hogy egyszerre legyünk egy helyen ezzel az étellel. Hmm… talán félt, hogy megeszem előle.  No, de mióta együtt lakunk, engem is beavatott a titokba, szóval most már ezt is én főzöm. Na nem mintha bánnám, hiszen tudjátok, imádok sütni-főzni. Viszont Peti nem igazán rajong a borsóért – bár legalább már köszönőviszonyban vannak -, így abból mindig keveset teszek bele, de ha ti szeretitek, ne sajnáljátok, mert finom! 🙂 Illetve ha ti sem kedvelitek a borsót, akkor se helyettesítsétek pl. kukoricával, mert azzal Peti szerint nagyon rossz volt. Én abból a változatból nem ettem, így nem tudok nyilatkozni. De mint jó barátnő, hiszek neki – vagy nem. 😀 

Kövessetek Facebookon is!  https://www.facebook.com/habatortanblog/

Hozzávalók:

10 db virsli

20-25 dkg borsó

220 g sűrített paradicsom

320 g tejföl

margarin

só, bors

Elkészítés:

1. Egy lábas alján megolvasztunk 1-2 evőkanálnyi margarint, majd hozzáadjuk a borsót.

2. Lefedve, alacsony lángon pároljuk, amíg a virslit felkarikázzuk.

3. Ha kész, hozzáadjuk, pár percig kevergetjük, tovább pároljuk.

4. Hozzáadjuk a sűrített paradicsomot és – annak függvényében, hogy mennyire szeretnénk sűrű szószt kapni – kb. 2-4 dl vizet.

5. Összeforraljuk, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a tejfölt is.

FONTOS a hőkiegyenlítés! Ehhez a szószból pár evőkanálnyit elkeverünk a tejfölben, majd ezt adjuk hozzá az ételhez.

6. Összeforraljuk, sóval, borssal – én ebből teszek hozzá bőven – ízesítjük, és spagetti tésztával tálaljuk.

Címkék: , , , , ,
Tovább a blogra »