Hab a tortán

Kakaós-vaníliás guba

A családban nagy kedvenc a mákos guba… Vagyis inkább nekem nagy kedvenc, a többiek pedig megeszik. 😀 Apu szereti, de a pocakja már kevésbé; párom pedig szerencsére nem válogatós, így mindent megeszik, de nem rajong érte annyira, mint a túrós sütikért. Szóval igen, valójában csak én imádom, így viszonylag ritkán szoktam készíteni, de akkor sokat. Ám most úgy döntöttem, ma kedveskedek kicsit páromnak is, így változtattam egy keveset a recepten. Így lett belőle kakaós-vaníliás guba. 🙂
Kövessetek Facebookon is! 🙂 https://www.facebook.com/habatortanblog/

IMAG3464_2

Hozzávalók:
6 db kifli
1 l tej
2 tojás
6 evőkanál cukor – de célszerűbb kevesebbet adni hozzá, majd a végén ízlés szerint édesíteni rajta, ha úgy érzitek, szükséges
3-4 teáskanál vanília aroma vagy ½ rúd vanília
2 evőkanál liszt
Nesquik kakaópor – nem tudok pontos mennyiséget mondani, kb. 6-8 evőkanálnyira lesz szükség

Elkészítés:
1. A kifliket felkarikázzuk.
2. A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a lisztet, és azzal is csomómentesre keverjük.
3. A tejet a vaníliával felforraljuk, majd ebből egy keveset elkeverünk a cukros tojásban.
4. Végül folytonos kevergetés mellett azt is hozzáadjuk a tejhez, és addig kevergetjük, amíg kívánt sűrűségűvé nem válik.
5. Egy hőálló tálat kivajazunk, majd beleteszünk egy réteget a felkarikázott kifliből.
6. Ennek a tetejét kb. 2 evőkanálnyi kakaóporral meghintjük, majd vaníliasodóval leöntjük.
7. A rétegezést így folytatjuk, amíg a hozzávalók el nem fogynak.
8. Ha kész, hűtőben tároljuk, amíg a kifli meg nem puhul és a sodó le nem hűl.
9. Kakaóporral meghintve tálaljuk.

Címkék: , , , , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!